|
|
A késkészítésben használatos anyagok
A késkészítők nagyon sok féle
anyagot használnak, amelyek egymástól fizikai természetükben,
megmunkálhatóságukban, környezeti hatásokra történő
reakciójukban nagymértékben különböznek. Az alábbiakban az
anyagok egy önkéntes, de praktikus rendszerezése következik.
Pengeanyagok
Bár készülnek pengék nem fémes anyagokból pl. obszidián vagy kerámia,
illetve nem vas alapú
fémekből (pl. bronz), mégis a késpengék fő alapanyaga az acél.
Felhaszálói szempontból két nagy csoportjuk van.
Nem rozsdamentes acélok
Nem tartalmaznak olyan mértékben Cr ötvözőt, hogy az megakadályozza az
oxidációt.
Lehetnek ötvözetlen szerszám acélok (szénacélok), ezek szén ötvözőn
kívül nem tartalmaznak más ötvöző anyagot pl.: az S101. Az ötvözött
szerszám acélok tartalmaznak néhány százalék ötvözőt, ez
javítja a hőkezelési tulajdonságokat és bizonyos fizikai
paramétereket, de nem teszi rozsdamentessé az acélt.
A nem rozsdamentes acélok korrózió védelméről gondoskodni kell!
(szárazra törlés olajozás)
Előállítási szempontból érdekes az úgynevezett damaszkuszi acélok
csoportja. Ezeket máshol részletesen tárgyaljuk.
Rozsdamentes acélok
13%-nál nagyobb mértékben tartalmaznak Cr-ot.
Normál használat közben rozsdamentesnek tekinthetők.
Nem igényelnek kulönösebb korrózióvédelmet. Számos fajtájuk
van (Pl.KO13, 440C, ATS34)
Markolat
anyagokFémek
Általában
a markolatvégek lezárása, a kések újvédői, a bicskák baknijai
fémekből készülnek. Lehet: rozsdamentes
acél, nem rozsdamentes acél, színesfémek (réz, alpakka), nemes
fémek (ezüst).
Nem
fémek
A
markolattestek legtöbbször nem fémes elemekből készülnek.
-
hazai fák (szilva, dió, galagonya stb.)
-
trópusi fák (paliszander, ében, coco-bolo, kígyófa stb.)
- agancsok
(gím, jávor, rén, szanbar stb.)
- szarvak
(szarvasmarha, bivaly, juh antilopfélék stb.)
-
agyarak
(varacskos disznó, rozmár, elefánt, mamut stb.) Természetesen
a
védett állatokra vonatkozó jogszabályok
betartásával
-
féldrágakövek (Pl. malachit)
- műanyagok
(elferin, micarta stb.). A hazai késkészítők nem szívesen
alkalmaznak műanyagokat. Gyűjtői
késeknél díszítő
megoldásként egyesek felhasználnak aranyat és drágaköveket.
Tok
anyagai
Néha
készítenek tokot fémből,
fából, csontból, de a leggyakoribb tokanyag a bőr, ezen belül is
a megfelelően cserzett marhabőr (díszítő elemként
alkalmazhatnak más bőröket is pl. struccláb, rája).
Gyűjtői
kések tokjainál előfordul,
hogy a felsoroltakat kombinálva alkalmazzák.
A damasztacél
A damaszkolás az acél tulajdonságainak
javítására kifejlesztett ősi
módszer. Bár az elnevezés egy földrajzi hellyel látszik összefüggést
mutatni, nem lehet konkrétan meghatározni, honnan származik. Nagyon sok
helyen alkalmazzák különböző fajtáit. Valójában inkább gyűjtőfogalomnak
tekinthető, mint konkrét eljárásnak. Az ilyen acélnak ezernyi verziója
lehet, melyeknek nagyban különbözhet az előállítási módja, kinézete,
sőt minősége is. Ami közös bennük, hogy a damaszkolt (damaszkuszi)
acélnak a felületén több-kevesebb minta látszik. Ez a minta a belső
szerkezetet tükrözi. A damaszkolt acéloknak két fő típusát
különböztethetjük meg előállítás, kinézet és tulajdonságok
tekintetében. Az egyik típust kovácstűzben, sorozatos tüzihegesztéssel
hozzák létre (hegesztés- nyújtás- hajlítás- hegesztés- nyújtás-
hajlítás- stb.). Ennek a fő típusnak számos (vagy számtalan) variációja
létezik.
A másik fő típust (wootz acél) egy zárt tégelyben vaspor és szén
felhasználásával állítják elő. A zárt tégelyben a felületükön
cementálódott vasszemcsék összetapadnak. Hűlés közben kialakul az
acélban egy cementit háló, amely a felszínen is látszik. |
|
|
